Általános piaci értékelés, és a befektetések alakulása 2009. első negyedévében
(Önkéntes ágazat)
A 2008. évben kezdődő, de az idei évre is áthúzódó világgazdasági válság hatással volt a Nyugdíjpénztár 2009. év első negyedévi teljesítményére. Mind az állampapírpiacot, mind a részvénypiacot a bizonytalanság jellemzi, és a piaci szereplők is eltérően ítélik meg a gazdasági folyamatok jövőbeli alakulását.
A Vasutas Nyugdíjpénztár nyugdíjcélú megtakarításokra jellemző hosszú távú befektetési stratégiája a kiváráson alapszik, bízva a piaci helyzet stabilizálódásában, s ezáltal a pénztári befektetéseket meghatározó állampapírok piaci értékének későbbi növekedésében.
Ez a stratégia április hónapban már sikerrel járt, hiszen az állampapírok megerősödtek, csak úgy, mint ahogy a tőzsdei részvények is.
Ennek a hónapnak az eredménye, hogy az Önkéntes ágazatban az első negyedévben elszenvedett veszteségeket ledolgoztuk, azaz az első négy hónapban elért hozam már nyereségbe fordult.
A fent említett piaci fellendülés viszont csak a 2009. első negyedévét követően következett be, így a hozamban bekövetkező kedvező változásokat a pénztártagok csak a következő negyedévben érzékelik.
Maradva az idei év első negyedévénél, az év végéhez képest a befektetések még veszítettek az értékükből, amely az egyéni számlán is jelentkező negatív hozamban érvényesül, de ez csak átmeneti értékvesztés, amely az értékpapírok negyedév végi átértékeléséből adódik. Ez a hozamvesztés legkésőbb az egyes értékpapírok lejáratakor korrigálódik, de kedvező piaci körülmények esetén akár még előbb is.
FONTOS elmondani, hogy a piac átmeneti gyengesége miatt csak a kilépő tagokat éri veszteség, akik a kilépéssel ténylegesen realizálják az elmúlt időszak negatív hozamát.
A nyugdíj célú megtakarításokra vonatkozó általános érvényű megállapítás, hogy azok hosszú távú befektetések. A Vasutas Nyugdíjpénztár Önkéntes Ágazata az elmúlt 10 év során 8,25 %-os éves átlagos hozamot ért el, amely 1,80 %-kal haladta meg az azonos időszakban mért inflációt.
Befektetési politikánkra hangsúlyozottan igaz, hogy konzervatív, így semmi fölösleges kockázatot nem vállalunk. Befektetéseink döntően államilag garantált, kockázatmentes állampapírokból állnak, a rizikós részvények aránya alacsony.
Befektetéseink 2009. március 31-én:
| Értékpapír típusok |
Önkéntes Ágazat |
| Bankszámlapénz és banki betét |
2% |
| Magyar állampapírok |
74% |
| Magyar vállalati és hitelintézeti kötvények, jelzáloglevelek |
5,5% |
| Magyar részvények, befektetési alapok |
12% |
| Külföldi részvények, befektetési alapok |
2% |
| Ingatlan, ingatlan alapok |
4,5% |